Meghalt Karl Lagerfeld
85 éves korában a mai napon örökre lehunyta szemét a zseniális tervező, Karl Lagerfeld. Hetek óta kórházban volt, több forrás szerint hasnyálmirigyrákban szenvedett.
Legutolsó nyilvános szereplése tavaly karácsonykor volt, amikor a francia sugárút, a Champs-Élysées karácsonyi fényeit segített felkapcsolni.
Idén először fordult elő olyan, hogy egy Chanel bemutatón Lagerfeld nem vett részt és a végén nem hajolt meg a közönség előtt. A művészeti igazgató fáradtságra hivatkozva hagyta ezt ki. Mivel erre még soha nem volt példa az elmúlt 36 évben, sajnos már sejteni lehetett, hogy valami komolyabb gond lehet.
A haoute couture divathéten Virgini Viard helyettesítette az ikonikus kreátort. A rendezvényen elhangzott „Gyors felépülést kívánunk Mr. Lagerfeldnek.” mondat is komoly aggodalmakra adott okot.
A ferdítő
Eredetileg Karl Otto Lagerfeldt néven látta meg a napvilágot 1933-ban, Berlinben, bár saját maga előszeretettel adta meg inkább az 1938-as évszámot. Nevét azért változtatta meg, mert úgy gondolta így eladhatóbb lesz. Jómódú családba született, édesapja gyárigazgató volt.
Lagerfeld nem csak a születési évszámával bűvészkedett, hanem a származásával is, ugyanis azt a látszatot keltette, mintha egy német arisztrokrata családból származna, holott igazából csak gazdagabb nagypolgári családja volt. Gyerekkorában négyéves születésnapjára édesanyjától egy komornyikot kért.
Ennek folyományaként ragadt rá a "Kaiser" (magyarul császár) becenév. Művészi attitűdjét vélhetően édesanyjától örökölte, aki hegedűművész volt.
A zöldfülű
A divatmogul egy Dior bemutató után határozta el, hogy ebben az irányban bontogatja tovább majd szárnyait. 1954-ben az International Woolmark Prize-on az akkor már híres Yves Saint Laurentet maga mögé utasítva nyerte meg az első helyet egy női kabát tervezésével.
Laurent egyébként itt harmadik helyen végzett, akivel végig vetélytásak voltak, egészen 11 évvel ezelőtti haláláig, bár kapcsolatuk eleinte barátsággal indult. Az ominózus gyapjúkabát később a Balmain kollekció része lett, innentől kezdve egyenes út vezetett a világhírhez.
A merész újító
Pályafutása során olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Charles Jourdan, Chloé, Balmain, Krizia és Valentino. A Fendivel 50 éven keresztül működött együtt.
Leginkább mégis a Chanel divatmárka köthető nevéhez, ahova 1983-ban szerződött kreatív igazgatóként. Neve kvázi egybeforrt vele. A brandet szinte teljesen megreformálta, a saját maga képére alakította, hű maradva az alapító, Coco Chanel emlékéhez.
Saját bevallása szerint az elején igencsak fenntartásai voltak, hogy egyáltalán elvállalja-e, hiszen ekkora már jó neve volt a szakmában. Szerencsére nem hallgatott a rossz érzésekre, így az akkoriban szinte haldokló márkát sikerült ismét felemelnie, melynek népszerűsége azóta is töretlen.
Munkásságához fűzödik többek között a CC logó, mint anyag és látványelem használata az egyes kreációkban, továbbá az úgynevezett hullahoppstrandtáska, mely 2013-ban jelent meg.
A provokatív menedzser
Több manökent is a csúcsra juttatott, Claudia Schiffer topmodell az Ő támogatásával futott be, akit 1990-től menezselt is. Kettejük kapcsolatához fűzödik a divattörténelem egyik legnagyobb botránya: 1993-ban Schiffer egy olyan mídert mutatott be, melyre a tervező Korán idézetekkel díszített.
Olyan hírességek hordták az általa tervezett ruhakölteményeket, mint Elizabeth Taylor, Gina Lolobrigida, Melania Trump vagy Katalin hercegné.
Persze, mint minden más divattervezővel, vele is előfordult, hogy mellényúlt kicsit, így ami tervezőasztalon és a kifutón mutatós darabnak bizonyult, a valós életben már nem volt annyira előnyös viselőjén, mint például amiben a Vouge szerkesztője, Anna Wintour jelent meg 2008-ban. Az ezüstszínű furán buggyos ruhát csikóhalhoz és a Star Wars Leia hercegnőjéhez hasonlították, a mai napig is az egyik legnagyobb divatbakiként emlegetik.
Lagerfeld nem csak dizájnerként remelkelt, hanem filmek jelmeztervezőjeként is dolgozott, összesen tizenhat alkotásban volt szerepe, köztük egy Oscar-díjas remekműben is, a Babette lakomájában. Persze nem csak a filmvásznon, a színpadon is letette névjegyét: a Genovai Opera, a milánói Scala, a Salzburgi Ünnepi Játékok és a bécsi Burgtheater előadásaiban vett részt. A nyolcvanas évek elején a Bécsi Iparművészeti Egyetemen vendégtanárként oktatott is.
A profi maximalista
Élete minden perce a divat és az alkotás körül forgott, melyet rendkívüli szenvedéllyel, hatalmas elszántsággal és nagy alázattal végzett. Rengeteg egysoros mondásai közül talán " A hiúság a legegészségesebb dolog a világon." - az egyik legismertebb.
Nem csak önmagával szemben volt szigorú, hanem megkövetelte a vele dolgozóktól is a profizmust. Egyszer azt mondta magáról, hogy "Amolyan vámpír vagyok, más emberek vérét veszem."
Modelljeitől, akik szinte mind világhírűvé váltak a vele való munka során, elvárta, hogy kifogástalan alakkal és testsúllyal rendelkezzenek. Hatalmas botrányt kavart, amikor két tizenéves modell a fogyókúra miatt halt meg.
Túlsúly tekintetében a sajátjában sem ismert megalkuvást, így mikor elhatározta, hogy szeretne Hedi Slimane ruhákat viselni 42 kilótól szabadult meg közel 1 év alatt. A saját maga által összeállított diétáját 3D-nek nevezte el, melyről később könyvet is írt.
A rejtélyes különc
Magánéletét mindig óvta, sokáig nem vállalta fel nyilvánosan identitását. 2006-ban beszélt arról, hogy a nála jóval fiatalabb, arisztrokrata származású Jacques de Bascher-vel élt együtt már a hetvenes évektől kezdve, a volt férfi modell 1989-ben bekövetkezett haláláig, melyet a rettegett AIDS okozott. Kapcsolatuk különleges és teljesen szexmentes volt. Elvesztése után nem lett újabb kapcsolata, bár Babtise Giabiconi modellel többször is hírbe hozták, akit múzsájaként emlegetett.
Choupette nevű, Birman fajtájú macskájával élt, melyről egyszer azt nyilatkozta, hogy, ha a törvény engedné, összeházasodna vele. Kedvencét szinte mindenhova magával vitte, a cica több kreációjának az ihletője volt, főleg a cicafülek jelentek meg egyes darabjain motívumként.
Lagerfeld nem félt politikai véleményt sem hangoztatni. Nyíltan nekiment Angela Merkel bevándorláspolitikájának, olyannyira, hogy azzal fenyegetőzött, visszaadja német útlevelét, ha nyitva maradnak a határok.
Két éve pedig azt nyilatkozta, hogy szerinte a válság következtében a zsidók legrosszabb ellenségei kerültek Európába.
A legenda
A kétezres évek elején már élő legendának számított, már ekkor több könyv és három dokumentumfilm is készült róla. 2007-ben Lagerfeld titkai címmel jelent meg róla egy film.
Fekete-fehér öltözéke, mindig lófarokba hordott haja, legyezője és napszemüvege - ami egyébként dioptriás volt - szó szerint a védjegyévé vált, saját brandjének logójaként is megjelenik számos termékén.
A magyar topmodell, Palvin Barbara egy ilyen rajzolatú felsőben pózolva osztotta meg közösségi lapján, hogy immáron ő is a Lagerfeld csapatban játszik, melyre Lagerfeld azt reagálta, hogy mennyire fantasztikus, hogy leszerződtette. Márkaboltja már itthon is megtalálható.
A parfümőr
A legyező motívum is sok helyen felfedezhető, a sajnos már megszűnt KL nevű 1983-as kiadású parfümjén is megjelenik.
1975 óta összesen 26 parfüm került ki a keze alól saját márkaneve alatt, legtöbbjük már régóta nem kapható, ezek küzül számos darab igazi legenda lett, ritkaságszámba menő vintage üvegjeikért az anno eredeti ár többszörösét is megadják a gyűjtők az egyes aukciós oldalakon. Legkeresettebbek közé tartozik az utánozhatatlan Sun Moon Stars, a különleges Photo és a fentebb már említett, saját monogramjáról elnevezett KL is. Kevesen tudják, hogy a legelső, eredeti Chloé (by Lagerfeld) parfüm 1975-ös változata is az ő nevéhez köthető.
A jelenleg is kapható illatai közül a Karl Lagerfeld, a Private Klub és a Paradise Bay a legnépszerűbbek.
Karl Lagerfeld örökre beírta magát a divattörténelembe. Halálának hírére számos világsztár fejezte ki sajnálatát, olyan hírességek, mint Victoria Beckham, Donatella Versace, Vanessa Paradis, Diane Kruger és Lily Allen.
Csodálatos újabb kreációit immáron az égieknek tervezi tovább. Nyugodjon békében!