Eredeti/hamis parfüm?

Hogyan lehet megállapítani, hogy egy parfüm valóban eredeti-e?


Legelőször azt nézzük meg, hogy mitől nem hamis egy parfüm!


Abból, hogy milyen az illat tartóssága, egyáltalán nem lehet megállapítani, hogy hamis-e az adott parfüm, hiszen ez sok mindentől függ.


Az, hogy meddig érezzük magunkon az adott parfümöt, teljes mértékben szubjektív,  mert sokszor magunkon már egyáltalán nem tűnik fel, annyira hozzászoktunk az illathoz, ellenben mások még kifejezetten zavarónak is érzik, annyira erős.

Másrészt az egyes márkák teljesen különbözőek, más az összetevőik és a tartósságuk is, tehát az megint rossz következtetés, hogy ha mondjuk használtuk már az egyik divatház bizonyos termékét és utána egy másikat választunk, de ez utóbbi nem bizonyul annyira tartósnak.

Ez nem azért van, mert az adott parfüm hamis lenne!

 

Ráadásul, ami az egyikünkön erősen érezhető, az a másik emberen alig hagy nyomot.



 

Példaként (kattints a parfüm nevére): a  Nina Ricci L’Air Du Temps  - nél még az Eau de Toilette is olyan erős, hogy szinte egész nap érezhető, sőt a ruhán napok után is megmarad, ezzel szemben a Nina Ricci Ricci  Eau De Parfum viszont nem tartja annyira sokáig az illatát. Legalábbis rajtam biztosan nem marad sokáig meg. És itt van az egyik kulcs: rajtam... tehát Rajtad Kedves Olvasó, lehet, hogy tartósabb.

Mert bizony ez bőrtípustól, kedélyállapottól, és sok minden mástól is függ. Sőt!

Idővel változik ez is. Azaz, ami régen erősebb volt rajtunk, az az évek során változhat, gyengülhet, vagy még erősödik, ezt nem tudhatjuk előre. Leginkább azoknál szembetűnő a változás, akik hosszú éveken keresztül mindig ugyanazt használják. Ez idő alatt a bőr nagyon sokat változik és mivel oda fújjuk az adott parfümöt, így abban is biztosan lesz változás.

A hormonális változásnál is másképp köszön vissza a megszokott kozmetikum. (Terhesség, változókor, pubertás, stb.)


Nina Ricci L'Air Du Temps Eau De Toilette


Nina Ricci Ricci Ricci Eau De Parfum


Gondolj csak bele, hiszen biztos használtál már valamilyen illatosítót otthonodban, ez is csak az első órákban (esetleg napokban) érződik, utána már hozzászoksz. 

Ezt a gyártók is pontosan tudják, sok márkából kapható már olyan, ami "váltogatja" az illatot használat közben. Nézd csak meg a reklámokat. Ebből arra következtetsz, hogy hamis terméket vásároltál? Ugye, hogy nem?

Így van ez a parfümök esetében is. Persze joggal merül fel sokunkban a kérdés, hiszen számos helyen sajnos nem eredeti termékkel találkozunk, így aki egyáltalán nem ért hozzá, könnyen átvághatják. Másokban azért merül fel a gondolat, mert az interneten általában jóval olcsóbbért lehet megvásárolni a parfümöket, mint az ún. "plázás boltokban".

Szoktunk kérdőíveket kitöltetni, hogy még jobban megismerhessük a vásárlói szokásokat és érdekes módon az esetek 60 százalékában azt írják a megkérdezettek, hogy, ha egy parfüm ára magas, akkor jobban bíznak abban, hogy valóban eredetit kapnak.

Érted ezt? Tehát a MAGAS ÁR valamiféle biztosítékként szolgál.

Ezek szerint, ha egy olcsó piaci hamisítványt, ami pár ezer forintért beszerezhető bárki által az első bolhapiacról, mondjuk 20.000 forintért árulna valaki, akkor azt eredetiként fogadná el sok vásárló, hiszen "megnyugható" az ára?

Erre szoktam azt mondani viccesen, hogy szívesen keresünk többet egy-egy terméken és emeljük az árakat. :)

Persze az ellenkezőjével is találkozunk sajnos, mégpedig, hogy elhiszik, hogy rettentően olcsón lehet eredeti parfümöt vásárolni. Sajnos ez nem igaz!

2-3000 Ft-ért biztos, hogy nem minőséget kapunk! Még akkor sem, ha az eladó váltig állítja, hogy garanciát vállal rá. A beszerzési ára jóval magasabb bármelyik illatnak ennél!

Azt hiszem, leszögezhetjük, hogy az ár kérdése megint nem objektív módszer az eredetiség kérdésében.


Az, hogy van-e celofán a parfümön, szintén nem egy jó ismérv arra, hogy eredeti-e a termék vagy sem.

 

Tegyük fel, hogy egy ún. "plázás boltban" a parfümös doboz riasztókóddal (az a kis kütyü, ami sípol, ha valaki fizetés nélkül távozna a boltból a termékkel) való ellátása közben megsérül a csomagolás és eltávolítják róla. Ettől most hamis lett? Hát nem éppen. :)

Ugyanez előfordulhat egy internetes áruházban is, mert bizony ott is használnak ilyesmit, árulhatnak fizikai boltokban vagy kiállításokon, rendezvényeken, ahol felszerelik ilyesmivel a terméket vagy épp eltávolítják róla. Sajnos ilyenkor minimálisan sérülhet a fólia, ám ez a termék minőségén nem változtat!

Ráadásul vannak olyan parfümök, amin eleve nincs celofános csomagolás, csak maga a doboz. Sajnos ezt sokan nem nézik meg, nálunk is volt már olyan reklamáció, hogy fólia nélkül érkezett a rendelése, holott azon a parfümön soha nem is volt, a "plázás boltokban" sem lesz rajta.

Ilyen például a Hugo Boss Hugo Energise vagy Hugo férfi illata. Egyik sem hamis, mert nincs rajta a védőfólia, sőt, éppen ellenkezőleg, akkor gyanakodjunk, ha olyat találunk, amin van!


Hugo Boss Hugo Energise

 


Hugo Boss Hugo

 


A parfümök dizájnja, grafikája időről-időre változni szokott. Ott is dolgoznak marketingesek, grafikusok, dezájnerek, akiknek épp az a feladatuk, hogy újítsanak, változtassanak a dobozon és/vagy az üvegen.

Ez részben jó, mert az új dolgok általában azok, ám részben nem szerencsés, mert sokan nem szeretik a változásokat, főleg akik régóta használják az adott terméket.

Ilyenkor megijedhetnek a vásárlók, ha nem a megszokott kinézetű terméket kapják, mert lehet, hogy jó pár hónappal azelőtt még nem volt forgalomban az új csomagolás és nem találkozott vele. Érdemes az interneten utánanézni vagy rákérdezni a boltban.

Ettől szintén nem lesz hamis egy parfüm, mert új a csomagolása.



Aquolina Pink Sugar régi csomagolás

 

Aquolina Pink Sugar új csomagolás


Mindkét csomagolású termék eredeti. Persze van ebből hamisítvány is, de kétfajta dizájn van jelenleg, az első a régebbi, a második az új.

Legtöbb helyen már csak az újat lehet kapni, ám előfordulhat a forgalomban még a régebbi verzió is, hiszen nem egyik napról a másikra tűnik el, de előbb-utóbb már csak az új grafikájú lesz kapható.


Bvlgari Omnia Crystalline régi csomagolás

 


Bvlgari Omnia Crystalline új csomagolás


Mexx Black Man régi csomagolás


Mexx Black Man új csomagolás



No persze a hamis termékeknél bizony ez teljesen másképpen fordul elő!


Ilyen Nina Ricci parfüm nem létezik "eredetiben":

 

 

Pár évvel ezelőtt éppen Szegeden jártam egy karácsonyi kis vásárban. Az egyik standnál árultak parfümöket. Szinte az összes illatot ismerem (persze azért van olyan, amit nem) de itt kapásból kb. 10 olyan terméket véltem felfedezni, amiről még csak nem is hallottam. Az egyik a fenti zöld színű Nina volt. Sajnos csak erről van kép, de volt még ott Ninából kék, sárga is. Elég érdekes színek :)

És nem is adták olcsón, mert kb. 10 ezer Ft volt az áruk. Nagyon felháborodtam, hogy átvágják a hozzá nem értő vásárlókat. Láthatóan igen sokan vásároltak ott, nyilván főleg karácsonyra. Szép ünnep lehetett, mikor kibontották és kellemetlen illatú, rossz minőségű, akár még az egészségre ártalmas kozmetikum került elő a dobozból.

Ünnepek után persze hol lehetne reklamálni? Sehol. Se hírük, se hamvuk. Ilyen helyen inkább ne vásároljunk. Persze nem azt mondom, hogy a kiállításokon mind csaló van, hiszen néha mi is szoktunk vásárokba árulni, más korrekt webáruházas vagy fizikai boltos konkruenciánkat is láttuk már ilyen helyeken, akiről tudjuk, hogy teljesen korrekt és jó termékeket értékesít.

 

Mire figyeljünk ilyenkor?


Kérdezzük meg, hogy ha az itteni standon kívül hol vehetjük meg a termékeiket legközelebb? Ha máshol nem árulnak, akkor kezdjünk gyanakodni, hogy nem véletlenül van így. Amennyiben van fizikai boltjuk vagy webáruházuk, akkor az már sokkal megnyugtatóbb, hiszen máskor is utolérhetőek.



 


Miért olcsóbb az interneten egy parfüm?

Egy webáruháznak jóval kisebb költségei vannak, mint egy "plázás boltnak" vagy egyéb más fizikai boltnak. Utóbbinak sokkal több alkalmazottat (eladók, raktárosok, biztonsági őr stb.) kell fizetnie, továbbá igen nagy raktárkészletet fenntartania, (hiszen jó nagy választék szükséges) és ne feledkezzünk meg a csillagászati bérleti díjakról (ami olykor több százezer forint havonta!) és a rezsiköltségekről (világítás, fűtés stb.) sem.

Ezekből a költségekből egy webáruháznak jóval kevesebbel kell kalkulálnia, illetve van olyan, ami meg sem jelenik. (pl. biztonsági őr bére) Ezért az internetes kereskedelemben elég egy kisebb árréssel dolgozni, amiből kifolyólag a kedves Vásárló jóval kedvezőbb áron juthat hozzá az adott termékhez.

Természetesen ettől függetlenül sajnos tartani kell az olyan eladóktól, akik átverik az embereket.


Mi az, ami alapján akkor eldönthetjük, hogy eredeti-e a parfüm?


Az első és legfontosabb ismérv egy parfümnél a KÓDSZÁM

Ez rajta van a parfüm dobozán és az üvegen is. A legtöbb esetben a két szám azonos, de volt már rá példa, hogy a kettő egy-két számjeggyel eltért, ez azért ritka eset, de előfordulhat.

A kódszám eddig jellemzően dombornyomott volt a dobozokon, de egyre inkább jelennek meg a nem dombornyomott változat (ha jól tudom ez lézernyomással készül)

Ezt nem hamisítják.

Bárki bármit is mond, a hamis parfümökön ez a szám vagy meg sem jelenik, vagy nem azonos a dobozon lévő az üvegen lévővel. Miért van így? Mert a hamisítóknak is védeniük kell magukat, nyilván könnyebb úgy "kimagyarázni", ha nem teljesen azonos a két termék, mint, ha még a kódszám is megegyezik.

Ezt batch kódnak hívják. A batch kódot az interneten több helyen is ellenőrizheted. Ha megtalálja a rendszer, akkor biztos lehetsz benne, hogy eredeti parfümmel van dolgod.

Ráadásul a kódszám alapján könnyen beazonosítható a termék eredete, származási helye. Ez a szám nem összetévesztendő a vonalkóddal!


Ha pedig kétségeink támadnak mégiscsak az eredetiséget illetően, már a csomagolása alapján, akkor a netes vásárlásnál jelenleg 14 napunk van, hogy indoklás nélkül visszaküldjük és visszakérjük az árát (persze ha még nem bontottuk ki). Ha már kibontottuk, akkor már alá is kell támasztani, hogy pontosan mi is a problémánk.

Ilyenkor kivizsgálja a cég, és ha valóban így van, azaz nem megfelelő a minőség, akkor természetesen KÖTELES kártalanítani a vevőt, azaz visszaadni a pénzt. Tartsuk észben viszont, hogy ez esetben nekünk kell bizonyítani, hogy nem jó terméket kaptunk.

A parfümöt el lehet vinni bevizsgáltatni, ám, ha alaptalannak bizonyul a feltevésünk, magas költségekbe verhetjük magunkat. Tehát csak abban az esetben tegyük ezt meg, amennyiben teljesen bizonyosak vagyunk, hogy nem eredeti a termék. (tehát a "nem érzem 3 perc múlva az illatát" és hasonló ismérvek - nem fogják megállni a helyüket!)

A hivatalos nagykereskedésekbe nem kerülhet be rossz minőségű áru, a jó kereskedő pedig egyesével végignézi a termékeket, amikor áruért megy. Más kereskedő nevében nem tudunk nyilatkozni, de mi minidig így teszünk.


7 gyanús jel, ami intsen óvatosságra


1. Feltűnő, ha egy eladó csak 100 ml kiszereléseket árul. (hamisból általában csak nagy kiszerelést gyártanak, nem éri meg a sok más kiszereléssel bíbelődni)

2. Árulkodó jel, ha az eladó csak bizonyos márkákat árul. (nem mindegyikből árulnak hamisat, csak a legnépszerűbbekből, ami könnyen eladható)

3. Gyanakodjunk, ha parfüm ajándékszettek egyáltalán nincsenek a kínálatban. (ezekből nagyon ritkán van hamisítvány, hiszen ott mondjuk még egy tusfürdőt vagy ajándéktáskát is le kéne utánozni, ami már bonyolultabb és nem is éri meg a hamisítók számára)

4. Legyünk bizalmatlanok, ha mindegyik termék azonos áron van beárazva. Pl. fixen 3900 HUF. Bármelyik márka. Bármelyik fajta. Persze, mert a hamis termék darabra megy, függetlenül, hogy melyik termékről van szó.

5. Ne dőljünk be a feltűnően alacsony áraknak. (a hamis termékeket átlag 8-10 ezer ft alatt kínálják, de persze nem olyan termékről beszélek, ami eleve ezen a kategóriába mozog) Azért egy Chanel 100 ml (bármelyik) 8.000 forintért igen feltűnő, pláne 3-4 ezerért. :)

Bármilyen magyarázattal is szolgál az eladó, ne adjunk hitelt neki. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy "lopott", "bevezető ár", "kamionról leesett" stb. Egyrészt ilyen nem létezik, másrészt, ha valóban így szerezné be az árut, akkor meg nem érné meg annyira alacsony árért eladnia ekkora kockázat mellett. (lebukás veszélye)

6. Olyan webáruháztól vagy weboldalról ne vásároljunk, ahol nincs cégnév, nincsenek elérhetőségi adatok - Magyarországon kötelező a cégnevet és egyéb céges adatokat feltüntetni a webáruházakban függetlenül attól, hogy milyen terméket árul. (tehát nem csak parfümöknél)

Az internet keresőjében találtuk az alábbi információt a kapcsolatfelvételnél egy konkrét "webáruházban":

„Telefonon hétfőtől vasárnapig 00-24 óráig állunk rendelkezésükre a 0/000-0000-es telefonszámon.

Rendeléseit, kérdéseit és észrevételeit kérjük küldje az alábbi e-mail címre:0000000000000@xxxx.com”

Vásárolnál egy ilyen helyen?  - Mert mi biztosan nem, hiszen nem lehet felvenni a kapcsolatot velük...

Azt hiszem, ez önmagáért beszél. Se cégnév, se telefonszám, de még e-mail cím se! Csak megrendelni lehet a weboldalról. Az ilyen kereskedőben ne bízzunk meg, mivel semmilyen adatot nem közöl magáról, ha bármi problémánk adódna, nem tudjuk utolérni.
 

7. Intő jel az aukciós oldalakon, ha csak postai utánvétellel küldi a termékeket vagy mindig fix helyen (pl. Blaha McD előtt) lehet átvenni. Így le van védve, nem tudják meg a címét, az igazi nevét, tehát minimalizálja a lebukás veszélyét. A postai utánvétellel pedig nem derül ki semmilyen személyes adata, mivel előre utalás esetén a valódi nevét és a számlaszámát mindenképpen meg kell adnia, hogy megérkezzen a pénz, rózsaszín csekknél pedig megadja mondjuk a 90 éves nagymama adatait és el van intézve. Ez persze a webáruházakra nem igaz, hiszen ott eleve utánvételes szállítással működik a folyamat, ott pont fordítva érvényes a kétely, akkor ne szavazzunk bizalmat az adott oldalnak, ha csak előre fizetés van náluk, pláne, ha bankkártyás fizetést kérnek. (és mást nem fogadnak el)

Bankkártya adatainkat csak abban az esetben adjuk meg, ha az biztonságos oldalról történik, tehát nem az adott cég oldalán kell begépelnünk, hanem átirányít minket a bank biztonságos rendszerébe.

+ 1 tipp: Magánszemélytől inkább ne vásároljunk, ha problémánk van a termékkel, sokkal nehezebben vagy szinte egyáltalán nem tudjuk érvényesíteni jogainkat vele szemben. Természetesen ez nem azokra vonatkozik, akik a megunt parfümjeiket árulják vagy cserélik az interneten, hanem az olyan eladókra, akik nagy mennyiségben értékesítenek.


Amennyiben még is porul jártunk, helyezzük kilátásba, hogy feljelentést teszünk a rendőrségen, a licitoldalak ebben segítséget is nyújtanak.

Szintén aukciós oldalakra vonatkozik: a negatív értékeléseit és az arra adott válaszait nézzük át elsőre: „biztos nem erre az illatra gondolt, hanem egy másik változatra”, „mert ebből van a kék, a piros stb. és annak teljesen más az illata”, „mindenki másnak megfelelt eddig, csak neki nem” stb.

Meg kell említenem, hogy mi is árulunk ilyen piactereken, és sajnos vannak olyan licitálók, akik nem fizetnek az áruért és ezért negatívot kapnak és bosszúból ők is azt adnak. Ezeket a licitoldalak szabályai szerint az adminisztrátorok törölhetik, mi is töröltetni szoktuk, mivel létre sem jött az adásvétel. És persze vannak olyan rosszakarók, akik csak valami más szívfájdalmuk miatt adnak rossz értékelést. Tehát mindig a mennyiséget is vegyük figyelembe. 1000 vásárlóból sajnos előfordulhat 1-2, aki épp nem volt elégedett valamiért és ezt nem is titkolja el. Viszont, ha 10- ből 6 azt írja, hogy rossz volt a minősége a terméknek, az már legyen elriasztó erejű információ számunkra.

Mit  tegyünk, ha arra gyanakszunk, hogy nem eredeti parfümöt kapunk?



Először is ellenőrizzük, hogy valóban azt kaptuk-e, amit megrendeltünk.

Lehet, hogy félrenyomtuk a billentyűzetet, a visszaigazolásban pedig nem tűnt fel, hogy nem is azt akartuk megvásárolni.

Ha ez megvan, akkor nézzünk utána, hogy az adott termékből létezik-e többfajta csomagolás, továbbá ellenőrizzük a kiszereléseket (ml). A legtöbb hamis parfüm ott bukik meg legelőször, hogy még az eredeti változat mondjuk 80 ml kiszerelésű, addig pár ezer forintért kínálnak belőle 100 ml-t. Ilyet már eleve meg se rendeljünk!

Nagyon-nagyon ritkán, de előfordul, hogy az adott gyártó limitált szériába kiad egy a régitől eltérő kiszerelést, ezt viszont könnyen ellenőrizhetjük úgy, ha utána érdeklődünk. Viszont ez nem mindennapos.

A Prada Candy parfümből például nem létezik 100 ml, a legnagyobb kiszerelés a 80 ml.





Sokszor változtatnak a gyártók egy megszokott csomagoláson, hiszen mindenkinek újítania kell néha. Az illat ellenőrzése igen szubjektív, ugyanis amikor elkezdünk "gyanakodni" hogy valami nem stimmel, akkor automatikusan egyre inkább el is hisszük, hogy teljesen más és valóban így is fogjuk érezni. Az illatnál csak a nagyon nagy különbség esetén "gyanakodjunk" jogosan.

Kibontás után a kérdéses termék csomagolását (fólia, doboz, stb.) semmiképpen se dobjuk ki! Sétáljunk el egy parfümériába, ahol meg tudjuk nézni az ott kínált termékeket és hasonlítsuk össze a kérdésessel. (ne nagyon reklámozzuk, hogy miért megyünk be a boltba, mert nem leszünk túl népszerűek az eladók és a biztonsági őrök körében, tehát igen diszkréten csináljuk, mintha valóban vásárolni szeretnénk) Persze, akár meg is vásárolhatjuk a terméket és akkor otthon pontról pontra átvizsgálhatjuk. Fontos megjegyezni, hogy egy-egy kisebb eltérés ettől függetlenül megengedett, hiszen nem biztos, hogy azonos beszállítótól érkezik a parfüm, ezért pl. a magyar felirat különbözhet. Az, hogy van-e fólia a terméken vagy sem, nem mérvadó, hiszen a parfümériában mindenképpen tesznek "lopás gátlót" a dobozba, ezért ez minimálisan sérülhet, illetve számos netes boltnak van kisebb fizikai kereskedelmi egysége is, ahol szintén tehetnek ilyen szerkezetet bele, itt beárazzák, ami lehet, hogy eltér a webáruházban lévő ártól, így ezt el kell távolítani, tehát minimálisan megint okozhat a külső csomagoláson sérelmet. Na persze ne úgy nézzen ki, mint, amin átment egy kamion. Az, hogy a színe egy minimálisan eltér, szintén nem adhat még feltétlenül gyanút, mivel több gyártási szériából lehetnek ennyi eltérések. Azért ne keressünk a kákán is csomót!


Ha ezek után valóban teljesen biztosak vagyunk abban, hogy nem jó áru érkezett, akkor vegyük fel a kapcsolatot az adott céggel és határozottan, de kedvesen keressük meg problémánkkal lehetőleg ÍRÁSBAN, hogy nyoma legyen a reklamációnak.
Egy jó kereskedő azonnal készségesen áll a dologhoz, persze fenntartva az esetleges hibás következtetés feltételezését. Mindenképpen gondoljunk a másik oldalra is, azaz a kereskedőnek is vannak jogai a sok kötelezettség mellett. Azt semmiképpen se várjuk, hogy azonnal orvosolják a problémát, mivel az eladónak is ki kell vizsgálnia az esetet. Persze szimplán élhetünk azzal a joggal, hogy 14 munkanapon belül visszaküldhetjük a terméket. Ez esetben a törvény szerint a szállítási költségeket nekünk kell állnunk,  illetve kozmetikum esetén a csomagolásnak bontatlannak kell lennie, tehát akkor tegyünk így, ha kívülről egyértelműen látszik (pl. eltér a kiszerelés) hogy nem eredeti a termék.


Az anyagot folyamatosan frissítjük, mert folyamatosan új hírek érkeznek a témával kapcsolatban.

Addig is nézz szét nálunk!





Készítette: Parfüm Éden Online Parfüméria

A dokumentum a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása nélküli bármilyen közzététele komoly jogkövetkezményt von maga után!

betöltés