Blog

Így fejlődött a parfümipar

Ha valaki feltalálta volna az időgépet, akkor ebben a pillanatban visszarepítenélek az 1300-as évekbeli Magyarországra, ahol éppen az Anjou uralkodóház alapjait teszik le, miközben Erzsébet királyné feltalálja a Magyar Királyné Vizé-nek elnevezett parfümöt, amit ma már úgy írnánk le, hogy „virágos jegyek jellemzik”. Merthogy leginkább virágesszenciát tartalmazva nyomta el korabeli lányok, asszonyok szagát. Azóta sok minden változott a parfümiparban.

folytatás

Soha többet ne hibázz a parfümöknél!

Az internet tele van olyan cikkekkel, és videókkal, amelyek leírják Neked azt, hogy mik azok a hibák, amiket tilos elkövetned, ha parfümöt vásárolsz magadnak.

Van amelyik csak annyit javasol, hogy ne az üveg, a címke, vagy a reklám alapján válassz. Mások elmondják azt is, hogy ne törd össze az illatot a kezeden (azaz ne dörzsöld össze), de egy ponton mindegyik megáll. Mi nem. Olyan tanácsokat adunk Neked, amit sehol nem olvastál eddig.

folytatás

A leghíresebb parfümőrök

Valószínűleg sok mindent tudsz a parfümről amit éppen viselsz. A márkáját, a nevét. Talán tudod, hogy milyen illatjegyű: „fás, fűszeres” vagy inkább „citrusos”, esetleg „orientális”. Azt viszont biztosan nem tudod, hogy kinek köszönheted, ki alkotta meg az illatát. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk neked néhány híres parfümőrt, és garantáljuk, hogy lesz benne meglepetés.

folytatás

Angelina Jolie kedvenc parfümjei

Brad Pitt volt kedvese korunk egyik legkeresettebb és legismertebb színésznője, aki állandóan reflektorfényben van. Angelina egy divatikon, akinek milliók próbálják követni az öltözködését.
folytatás

5 ötlet a szuper szexi (nyári) parfümillatért

Amikor találkozol valakivel, akkor alig 7-8 másodperc alatt örökre eldől a sorsotok: ezt te első benyomásnak ismered, ilyenkor az összes érzékszerveddel „érzékeled” a partnert, és eldöntöd, hogy menyire szimpatikus neked. Az első benyomásból kialakult véleményt szinte lehetetlen megváltoztatni. Irányítani azonban lehet, például azzal, hogy szuper (parfüm) illatod van. Összeszedtünk 5 ötletet, hogyan lesz idén nyáron (amikor fontos lehet az első benyomás) csodás parfümillatod, hogyan vezetheted az orruknál fogva az embereket.

Íme az 5 szabály.

folytatás

Pink Pussy: lesz punci illatú parfüm?

Ha azok között vagy akik várják már a punci illatú parfümöt a jó hírünk, hogy megvan a márkanév, megtervezték hozzá üveget is, viszont szerintünk a pinkpussy pont com domain névre még ne kattints, mert pontosan azt fogod látni amire gondolsz. Vajon a számtalan vicc, internetes átverés után valaki tényleg elkészítette a különleges parfümöt, vagy megint csak átverés? Utánajártunk, és elmondjuk.


folytatás

Niche parfümök: megéri-e a magasabb ár?

Biztosan hallottad már azt a kifejezést, hogy niche (nícse) parfüm: ebben a cikkben elmondunk Neked mindent, amit tudni kell róluk. Azt, hogy miért drágák, azt, hogy hóbort vagy valós alternatíva-e, és azt is megtudod, hogy melyek a top niche márkák.
Íme a nagy niche parfüm kisokos.

folytatás

Az 5 legkülönösebb parfüm összetevő

Valószínűleg még soha nem olvasgattad végig azt, hogy milyen összetevőkből áll a testápolód, a tejed, a víz, vagy akár a szombati ebéd halrudacska: ha pedig ezekkel nem tetted meg, miért tetted volna meg a parfümöddel? Pedig találnál közöttük igazán különös, bizarr összetevőket. Összeszedtünk Neked néhányat.

folytatás

Givenchy - amikor legenda távozik

Március 10-én szombaton, a Párizs melletti reneszánsz kastélyában elhunyt a világ legismertebb francia divattervezője Hubert de Givenchy. Givenchy – akinek múzsája Audrey Hepburn volt – 1952 től 1995-ig vezette a saját divatházát. A tervezőt 91 éves korában érte a halál.

folytatás

Parfüm szakkifejezések, amiket érdemes ismerni

Amikor parfümöt vásárolsz, találkozhatsz olyan megnevezéssel, melyekről nem biztos, hogy tudod, mit takar. Az a kisebbik gond, ha nem mered megkérdezni, hogy mit jelent. A nagyobbik az, ha az eladó nem tudja megválaszolni. Mi összeszedtük Neked, mi mit jelent a parfümvilágban.

folytatás

Parfüm Horoszkóp . hét
2018. szeptember 24. - 2018. szeptember 30.
betöltés