Aquolina Luna Park


A divatház 2004-ben dobta piacra első és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő parfümjét, a Pink Sugar-t. Ennek számos flanker változatát adták ki, illetve megvalósították a férfi változatát is, a Blue Sugar személyében, amit hamar meg is szüntettek. Idén egy teljesen új parfümmel jelentkezik a Luna Park kreációjával, ami minden tekintetben újdonság a márkának. Formabontó már külsőleg is, hiszen eddig a henger alakú flakonokba töltötte az isteni nedüket, most egy testesebb kiszerelést kapott, oldalra dönött megjelenéssel, halacska dizánjnal. Ez egyébként egy vízzel teli zacskóban lévő aranyhalat formál meg, aki teljesíti nekünk 3 kívánságunkat. 

A luna park egyébként vidámparkot jelent, így nem meglepő, hogy maga a parfüm elsődleges sugallata a vidámság és a boldogság érzete. 
A gondtalan gyerekkor felhőtlen boldogságát idézi meg elénk, hatalmas nevetések és finom édességek sokaságát zárta nekünk kissé bohókás üvegcséjébe. Friss, édes illatkompozíció minden korosztály számára, hiszen egyszerre simogatóan gyengéd és erőteljesen karakteres. Kandírozott citromhéjjal indít, melyhez rózsa és fekete ribizli levél csatlakozik fejjegyében. Szívjegye már egyértelműen virágos, itt a jázmin a domináns, de szerepet kap még az írisz és a ritka málna virág is. Alapjában narancsvirág, mályvacukor, fehérpézsma és borostyán található.
 
16233018
Aquolina
Eau De Toilette
női
50 ml
Hamarosan
Szeretnél értesülni a termék érkezéséről?
Kérd az értesítést MOST
Armani My Way

Armani My Way

Parfum női 1.2 ml

Armani My Way

Armani My Way

Parfum női 15 ml

Armani My Way

Armani My Way

Parfum női 30 ml

Aquolina Pink Sugar

Aquolina Pink Sugar

Eau De Toilette női 50 ml

Aquolina Luna Park a kedvenced?

Értékelés:
Megrendelés azonosító:

betöltés