Szinte ki ragyogsz a kollégáid közül, nagyon jól mennek most a dolgaid. Nem csoda, ha lendületed fel is tűnik a feletteseidnek, sorra kapod a jó feladatokat és az elismeréseket. Eközben párod talán úgy érzi, távolabbra kerültél tőle, figyelj oda rá is. Szentelj több időt kettőtökre.
Az esztendő utolsó hetére kicsit alább hagy a lendületed, de ez nem is baj, hiszen mozgalmas, dolgos évet búcsúztatsz.
Most a szemlélődés a Te feladatod, lazíts és pihenj!
Kifejezetten nyugodt időszakra számíthatsz az év végén és az új év elején. Csak akkor hoz döntéseket, ha feltétlenül muszáj! A benned élő kétféle személyiség hullámzása időnként fárasztja a párodat, próbálj egyértelmű jeleket adni neki a hűségedről, a szerelmedről, ne rontsd el az ünnepeket a rideg hangulattal.
Nem hagy alább a munkahelyi lendület, még akkor sem, amikor a kollégáid már ajándék után szaladgálnak. Így a főnökeid maximálisan elégedettek Veled! Hiába röpködnek odakint a mínuszok, körülötted forr a levegő és izgalmas napokat élhettek meg együtt. Párod szeret, és támogat, ennél nagyobb karácsonyi ajándék Neked nem is kell.
Év vége ide vagy oda, neked még vannak feladataid, sőt van néhány terület, ahol kifejezetten bizonyítanod kell hozzáértésed, rátermettségedet de aggodalomra semmi okod! Az otthonod decemberi jelszava legyen a tolerancia, és ezt elsősorban tőled várják el a családod tagjai.
Nem lehetsz mindenre befolyással, ezt a tényt kell szem előtt tartanod az esztendő utolsó hetében. Vedd vissza a tempót, tartogasd az erődöt a következő év nagy dobásaira! Fókuszálj most a kettő kapcsolatára, próbálj meg sok időt tölteni a pároddal tervezgessetek közösen az ünnepeket!
Harmóniát és nyugalmat hoz az év vége, annyira hogy most még a döntéseidet is elhalasztod. Karácsonyig már semmi rossz nem történhet! Ugyanez a harmónia járj át az otthonodat is, boldog családi pillanatokat éltek át, de hajlamos lehetsz a bezárkózásra is
Parfüm ajánló:Türelmes és felelősségteljes természetednek megfelelően nyugalomban telik még a stresszes év végi időszak is, nincs változás a karrieredben. Az ünnep közeledtével próbálj több időt és figyelmet szentelni a párodnak. Ő mindig melletted állt, háláld meg ezt Neki!
Parfüm ajánló:
Mostanában lenyűgözöd a körülötted lévőket és ebbe beleszámítanak a közvetlen kollégáid is. Nyerő vagy a feladatok megoldásában, így nem marad el az anyagi elismerésem magad is meglepődsz, milyen jól mennek a dolgaid. A varázslat otthon is folytatódik, szinte megbabonázott a párodat, izzik körülöttetek a levegő. Csodás ünnepekre számíthatok.
Használd ki az év végi időszakot arra, hogy kicsit visszatekintesz, és elemezd az elmúlt esztendő tapasztalatait. Optimistán várhatod a 2018-as évet. Mondd el, amire gondolsz, ne várd, hogy a másik kitalálja legtitkosabb gondolataidat. Beszélges többet a pároddal, már ettől szebb lesz az új év.
Parfüm ajánló:
Meg kell vizsgálni eddigi utadat, le kell vonni a tanulságokat, süt tanulni kell a hibáiból is. Ezekkel kell megbírkóznod az új évben! Harmonikus ünnepi napok várnak rátok, mindketten örültök a pihenésnek. Meg is érdemlitek, használjátok ki, lazítsatok, tölt a kezdetek, élvezzétek a családi ünnepeket és az új évet!
Az, hogy vannak irigyeid, egyetlen dolognak köszönhető: a sikereidnek. Nem árt odafigyelni a körülötted lévő emberekre, ne hagyd, hogy tönkretegyék, amiért ennyit dolgoztál! Új és érdekes ismeretségeket kösz köthet az év utolsó hetében ezek nemcsak szakmai találkozások lesznek, hanem mi barátságok alapjait is jelenthetik.
Parfüm ajánló: