A megbocsátás művészete

Megmagyarázni az illető viselkedését és feloldozást adni neki? A megbocsátás egy kegy a másik felé? Jószívű vagy, ezért elnézed másoknak, ha megbántanak Téged? A megbocsátás egy felemelő érzés? Nem akarsz konfliktust, ezért inkább megbocsátasz? A megbocsátás egy erkölcsi gesztus? Te melyiket gondolod igaznak a megbocsátás szó meghatározására? Ha valóban ezek közül választottál, akkor rossz úton jársz. Ezek egyike sem a megbocsátás!

A megbocsátás saját magad eloldozása.

Amikor megbocsátasz, elvágod a köteléket, ami ahhoz a bizonyos problémához köt, ami megtörtént Veled. Nem a személytől vágod el magad, hanem attól az érzéstől, ami miatt sértettség van a szívedben, dühös vagy, megalázottnak érzed magad vagy éppen kiszolgáltatottnak. Lehet, hogy az illető emberrel a megbocsátás után már nem tartod majd a kapcsolatot, mert nem lesz közös utatok, de a megbocsátás akkor is szükséges, hogy ne hordozd tovább a problémát.

A megbocsátás saját magad felszabadítása.

Innentől kezdve már nem gondolsz arra, hogy miért tették ezt Veled. Nem fogalmazol magadnak kérdéseket és azonnal rá válaszokat is. Nem rágódsz azon, hogy mi és miért történt? Nem hibáztatsz senkit. Magadat sem. Nem forog folyton e körül a gondolatod. Nem veszi el az energiádat és az idődet többé. Felszabadítod magad egy nagy teher alól, ami lesúlyozta a lelkedet, a gondolataidat, de lehet még a viselkedésedet is. Sőt egészen biztos, hogy a viselkedésedet is befolyásolta! Nem tudtál úgy szólni a másikhoz, ahogy addig, mert a sértettség nem engedte. A bosszú gondolata is ott kavargott a fejedben, amit hol el tudtál nyomni neveltetésed vagy jellemed súgó hangjára, hol pedig kitört belőled és olyat tettél, amit aztán te magad bántál.

A megbocsátás saját magad felé irányuló jótett. 

Nem kell hozzá más, csak az, hogy megértsd, ha tovább foglalkozol az esettel, akkor csak magadnak ártasz.

Sokszor ér bennünket sérelem, ami után csak hurcoljuk magunkkal a problémát, amíg meg nem bocsátunk, akár éveken keresztül, vagy rossz esetben életünk végégig is.

A gyermek soha nem tud megbocsátani az édesanyjának vagy az édesapjának, aki elhagyta. A tudat, hogy elhagyták, olyan érzéseket tart folyamatosan életben, ami nem hagyja nyugodni a lelkét. Az egész élete során a felszín alatt mérgezi a lelkét, irányítja a cselekedeteit, a gondolatait. Ez hozhat pozitív dolgokat is az életébe, mert mondjuk sokkal jobban fog törődni a saját gyermekeivel és soha még csak eszébe sem fog jutni, hogy elhagyja őket. De amíg meg nem bocsát, gátolja is őket, sőt a családját is. Mivel haragszik a szüleire, nem fogja elvinni hozzájuk a gyermekeit. A nagyszülők nem tudják dédelgetni az unokájukat. A saját gyermekeit ezáltal megfosztja egy csodálatos érzéstől. Például egy érzéstől, amit csak a nagymama kényeztetése adhat. Megvan az a kép, amikor a nagymama este 9-kor áll neki palacsintát sütni az unokának, mert ő éppen túrós palacsintát enne? Vagy az a kép, amikor az unoka tátott szájjal hallgatja, amint a nagypapa a vadászatról mesél? Hát a szívünkben cipelt harag, sértettség ilyen pozitív dolgoktól is megfoszthat bennünket, és rajtunk keresztül másokat is.

Ha nem tudunk megbocsátani, akár másoknak is árthatunk.

Vannak emberek, akik nehezen nyílnak meg mások felé. Ha te is ilyen vagy, tudod, hogy milyen nehéz eldönteni, hogy kinek mit mondhatsz el, kinek öntheted ki a szíved. Nem mersz magadról mesélni, nehogy visszaéljenek vele és mások előtt kiteregessék a dolgaidat. Félsz, hogy kinevetnek, megaláznak, ha esetleg valamit másképp csinálsz, mint a nagy átlag. Nem mersz megbízni senkiben.

Ha pedig mégis valakiben megbízol, mert megszereted, úgy érzed olyan, mint te, vagy éppen ellenkezőleg, ő a másik feled, kiegészít téged, de valamivel megbánt, elárul vagy otthagy, akkor nagyon szerencsétlennek érzed magad.

Először őt hibáztatod, hogy miért ilyen, miért bánt veled így? Aztán magadat ostorozod, hogy miért vagy ilyen szerencsétlen, miért bíztál meg benne? Egyszerre önti el a szívedet a harag, a sértettség, a megalázottság, a nyomorúság, a félelem, a bizalmatlanság, a kétségbeesés, a bánat, a bosszú és még ki tudja milyen széles skálája az érzelmeknek. Nem tudsz világosan gondolkodni. Nem tudsz természetesen viselkedni, ha a közelébe kerülsz. Nem tudod levetkőzni magadról a „szerencsétlen sorsot”. Azt gondolod, hogy ha bármikor is valakiben megbízol, akkor úgy is ez lesz mindig a vége.

Hát kell ez neked? NEM! Bocsáss meg!

Azt szoktuk mondani, hogy „megbocsátok az illetőnek”. De miért is NEKI kell megbocsáss? Akarva, de lehet, hogy akaratán kívül bántott meg téged. Akár így, akár úgy, de ez az ő viselkedése volt. Meg lehet magyarázni, hogy miért tette, lehet hibáztatni őt, de jobb nem lesz ettől a helyzet. Ne tekintsd úgy, mintha meg sem történt volna, elemezd is ki magadban, ha azzal neked jobb, de ne hurcold sokáig a történetet, mert csak mérgezed magad. Mondd el neki, hogy mit tett, és mit okozott vele, de zárd le az ügyet mihamarabb. Ne terheld tovább magadat vele. Ha úgy érzed, hogy ez máskor is elő fog fordulni, mert az illető ilyen személyiség, szakítsd meg vele a kapcsolatot.

Ha továbbra is életed része marad, mert mondjuk a testvéred, vagy gyermeked, vagy szüleid, akkor pedig vedd tudomásul, hogy ilyen sebeket tud okozni. Tanulj meg gyorsabban megbocsátani! Ez nagyon nehéz, de az életed lesz jobb tőle.

Az ember egy társas lény. Szükségünk van valakire, akihez szólhatunk, akivel közös élményeket szerezhetünk. De nem csak egy valakire van szükségünk. Életünk során sok olyan emberrel találkozunk, aki meghatározó jelentőséggel bírhat a további életünkre. Ha nem bízunk senkiben, nem alakítunk ki kapcsolatot senkivel, nem fog változni és fejlődni a jellemünk sem.

Tehát ne félj bízni az emberekben! Persze azért válogasd meg, kinek mutatod meg magad, de ezt a rizikót vállalnod kell! Ha megsérülsz, gyógyítsd meg magad gyorsan! Bocsáss meg és élj teljes életet!